2017. július 29., szombat

Aranytarló

A tavaknál jelentkező pangás miatt új téma után néztünk. Évek óta piszkálja a fantáziámat a nyári aratások idején, a tarlókon jelentkező madármozgás. Ilyenkor a betakarítási munkálatok miatt a mezőgazdasági területeken hirtelen megjelenő táplálkozási lehetőséget megragadják a ragadozó és gázlómadarak. A mezei pocok populációk fölül eltűnik a növényzet, és hozzáférhetővé válnak a predálóik számára. A szalmabálákon sorban ülnek a ragadozók, közöttük pedig kócsagok fehér foltjai díszlenek. Kislányommal gondoltunk egyet, és egy hajnalt egy ígéretes tarló mellett töltöttünk. Az egészen kecsegtetően induló reggel végül nem úgy zárult, ahogy elterveztük, de a napkelte szép ellenfényében mozgó barna rétihéjának hála, nem jöttünk haza fotó nélkül. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/3727

2017. július 28., péntek

Pangás a tavon

Két hónap után tutajoztam egyet. Az elmúlt időszakban többször sétáltam a tóparton, és szép lassan megérett bennem a fotózás gondolata, így úszó lesemet ismét helyzetbe hoztam. Hűséges lesem az egyik belső öbölben vészelte át a viharokkal tűzdelt időszakot. Szerencsésen, a nádfalba beékelődve, sértetlenül úszta meg a sokszor viharos erejű szeleket. Persze a két hónap alatt sok minden megváltozott. A víz jelentősen leapadt, és a madármozgás is csökkent, láthatóan pangás van jelenleg. De a les elé betévedő egy-egy madár talán jelent valami esélyt. Nem volt kánikula, ki is használtam, és egy délutáni lessel indítottam. A vízszintből nem túl jó a látvány. A récék javában vedlenek, ezért a víz tele van tollakkal, és a hínár is sok helyen kikandikál már a víz alól. Nem baj, ha már itt vagyok, várok. Vártam egész délután, nem sok minden történt. Az egyedüli izgalmakat a közelbe beúszó hattyú gúnár adta. A sekély vízben tollászkodni kezdett.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3723
Szépen verdesett a szárnyaival,
http://volgyisandor.extra.hu/node/3724
és rendezgette tollait.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3725
http://volgyisandor.extra.hu/node/3726
De a szép pillanatoknak hamar vége szakadt. Nyugat felől gyorsan tornyosuló felhők takarták el a naplementét, jobbnak láttam én is hazamenni...

2017. július 20., csütörtök

Nyári csend...

...van az erdőben. A száraz melegben nem mozdul semmi, csak a rovarok zümmögése hallatszik. Néha zörren az avar, távolabb reccsen egy ág. A lesben is megáll a levegő, csendben várok. Tudom, hogy van mire, a víz tele van tollakkal. Hamarosan meg is mozdul a közeli bokor ága, és rövid szárnysuhogással széncinege jelenik meg előttem. 
http://volgyisandor.extra.hu/node/3717
A délutáni nap szép ellenfénybe vonja az erdőt, remekül gömbösödik a háttér. Nem is a víz mellett készülnek a képek, annyira jó a zöld és sárga fénygömbök hangulata. Estefelé megszaporodnak a látogatók, sorra érkeznek a madarak a gömbös környezetbe. Főként cinegék. Annyira jó  a fényjáték, tág képkivágással próbálkozok.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3718
Szerencsére, mert így tudtam a hirtelen érkező vadgerlét is elkapni. Nem maradt sokáig.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3719
El is telik az idő, lassan elfogy a lővilág. a közeli bokorban ugráló vörösbegyet már 1/25-el tudom csak fotózni. 
http://volgyisandor.extra.hu/node/3720
1/20-al még épphogy megvan a víz mellé érkező citromsármány, 
http://volgyisandor.extra.hu/node/3722
de utána lezárom a napot, nincs értelme tovább maradni...

2017. július 19., szerda

A hónap képe

Adós vagyok ezzel a bejegyzéssel. Június hónapban a fotózás egy alkalomban merült ki, egy esti madáritatózás alkalmával. A hónap képe sorozatba ezért az akkor készült képek közül választottam. Méghozzá egy portrét. Nagyon szeretem azokat a közeli pillanatokat, amikor a madarak karnyújtásnyira kerülnek. Jó ezeket a helyzeteket megélni, és egyben jó helyzetet is teremtenek a közeli felvételek elkészítésére. Ezen a napon egy csuszka döntött úgy, hogy bővíti a kollekciómat.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3706
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG APO Macro optikával, f6,3, 1/80, ISO 800, -1 EV beállításokkal készült.

2017. július 12., szerda

A vörösbegy Franciaországban

Jó egy hónapja érdekes emailt kaptam. Egy franciaországi bencés kolostor magyar származású nővére keresett meg egy nem mindennapi kéréssel. A közösségükben tervezett születésnapi köszöntésre szeretnék elkérni egy videómat, egy fürdőző fiatal vörösbegyről.

Természetesen szívesen rendelkezésükre bocsátottam a rövidfilmet, hiszen nem mindennap kap az ember ilyen megtisztelő felkérést egy apácaközösségtől. A minap ismét jött egy levél, a kis vörösbegy sikert aratott. Örülök neki. Innen is üdvözletem a nővéreknek! :)
http://benedictines-dourgne.org/mireille/