2015. augusztus 20., csütörtök

Pörgős délután meglepetésvendéggel

Az üstökös gémes kaland nagyon feltöltött. Jó élmény volt. De a nem várt találkozás mellett más információ birtokába is jutottam. A várakozás alatt feltűnt, hogy az öböl sekély részén, az iszappad szegélyében sárszalonkák mozogtak. A kedvenc madarak között is előkelő helyet foglal el ez a faj. Nagyon szeretem. Így már akkor el is határoztam, hogy a következő fotózás során megpróbálok a a tutajjal a közelükbe férkőzni. Ezért miután az üstökös gém magamra hagyott, és kikászálódtam a lesből, már akkor a megfelelő helyre navigáltam kis úszó készségemet. Pár napra rá a már elviselhetetlenné váló kánikulát lezáró hidegfront egy délutáni lesre is alkalmat adott. A lessátor alatt így már nem volt szauna, bátran vállalkoztam a délutáni-esti fényképezésre. Az érkezésemet hamar elfeledték a madarak, negyed óra múlva már tucatnyi kis kócsag halászott a vízen.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2571
Nagyon kemények voltak még a fények, de az egymás után érkező, leszálló madarak mozdulatait nem akartam, kihagyni.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2572
http://volgyisandor.extra.hu/node/2573
Persze először csak tisztes távolban mozogtak. Nem baj, addig a nádszegélyben felbukkanó kis vöcskökkel próbálkoztam.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2574
Szerencsére aztán hamar beindult a nagyüzem. A kis kócsagok egyre közelebb kerültek.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2575
Nagy volt a nyüzsgés, mindig volt olyan madár, ami megfelelő távolságban halászgatott.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2576
http://volgyisandor.extra.hu/node/2577
Nem hagytak unatkozni, volt fotótéma bőven.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2578
http://volgyisandor.extra.hu/node/2579
A helyzet kísértetiesen kezdett hasonlítani, a nyár eleji nagy kócsagos esetre, amikor is a nagy kócsag a tutaj közvetlen közelében halászgatott. Mivel a tutajt most is körbevette a víz, a kis kócsagok is mindenhonnan érkeztek. Nem csak elölről közeledtek, hanem a les mögül, mellől is feltűntek. Sokszor egészen váratlanul, és egészen közel.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2580
Na ez az, amit sosem fogok megunni. Ezért érdemes az egészet csinálni. Testközelen lenni velük, és így figyelni a halászatukat. Hallani a hangokat, látni a vízbe csapó csőrt, és hallani, ahogy a fröccsenő víz a les oldalára csapódik. Fantasztikus volt a látvány, az érzés most is.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2581
http://volgyisandor.extra.hu/node/2582
Kis kócsagok közel és kicsit távolabb is, szép zöld környezetben mozognak. Termékeny a délután, az biztos.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2583
http://volgyisandor.extra.hu/node/2584
A kis kócsagok kicsit eltávolodtak, jut időm kicsit a bámészkodásra. Jó egybeolvadni a természettel, vagy legalábbis azt hinni, hogy az ember számára is lehetséges ez. Ekkor megtörtént a váratlan, ám egy kicsit mégis várt dolog. A les melletti iszapcsíkon, amivel párhuzamosan állt a tutaj, feltűnt két láb. Nem több, mint egy méterre tőlem. Mást elsőre nem is láttam, csak pár lépés után derült ki, hogy a lábakhoz test is tartozik, amit bizony vörös tollak borítottak. Bizony-bizony, vörös gém sétált el mellettem. Mozdulni sem mertem, nehogy kiszúrjon. Amint pár lépést eltávolodott, az objektívvel, amilyen lassan csak lehetett ráfordultam. Addigra már megfelelő távolságba is ért, hogy egyáltalán beleférjen a képbe.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2585
Elképesztő! Néhány vörös gém egész évben jelen van a tavon, abban reménykedtem, hogy csak idő kérdése lesz, és elém kerül egyikük, csak ki kell várni. Hát most megtörtént. Szép nyugodtan sétálgatott, majd az iszapról átlábalt a mélyebb vízen keresztül a nádszegélybe. Olyan hosszú volt a nyaka, alig fért a képmezőbe.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2586
A vörös gém eltűnt a nádszegélyben. Ha bementél pajtás, ki is kell jönnöd, gondoltam, így feszülten vártam, mikor fog ez megtörténni. Nagyjából tíz perc múlva madaram kidugta a fejét a nád közül. Gyors léptekkel előlépett, és belecsapott a vízbe.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2587
Majdnem eltűnt a víz alatt, épphogy a szárnya látszott csak. Sikeres volt a halászat. Zsákmánnyal a csőrében bukkant fel a víz alól.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2588
Micsoda produkció, kérem szépen! El vagyok kényeztetve. A gém elnyelte a halat, majd néhány határozott mozdulattal kilépett a nyílt részre.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2589
Ott pedig egy alapos tollrázás következett. Tudom, hogy ritka pillanatok ezek, ezért minden mozdulat a memóriakártyára kerül.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2590
http://volgyisandor.extra.hu/node/2591
http://volgyisandor.extra.hu/node/2592
Futkos a hátamon a hideg, és csodálkozva nézem mi történik előttem. A gém újra halászni kezd.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2593
Ezúttal azonban nem jár sikerrel, üres marad a csőre.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2594
Lehet, hogy ez miatt, lehet hogy nem, de a következő pillanatban a vörös gém felugrott a levegőbe, és magamra hagyott.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2595
Alig akarom elhinni, ez valóban megtörtént? Úgy néz ki, a fotók ott vannak a fényképezőben. Egy biztos, ez maga volt a csoda. :) Nem is nagyon érdekel már, hogy lesz-e még valami estig. Kicsit révülten, jól eső érzéssel bámulok ki a lesből. Ám a nap végére történt még valami. Feltűnt, hogy az iszap és a víz határán sárszalonkák táplálkoznak. Jó messze voltak, és nem is nagyon mozdultak el. A gémes élmény után nem is vártam már. De úgy látszik, a mai napra ez még elő volt jegyezve. Jó fél óra múlva két sárszalonka szép lassan elkezdett közeledni. Az iszapot szurkálva egyre közelebb értek, már érdemes volt fotózni is őket.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2596
Na, jó ötlet volt áttenni a lest. Itt van előttem a sárszalonka.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2597
A nap már annyira alacsonyan járt, hogy a szalonkákat már nem érte napsütés. De a háttér nádasa még izzott az alkonyi fényben. Szépen mutatott az iszappadra felfutó szalonka mögött.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2598
http://volgyisandor.extra.hu/node/2599
Remek, kedvenc madaram is megtisztelt ezen a nem mindennapi délutánon.

2 megjegyzés: