Fél év tutajozás után partra szálltam. A legutóbbi szalonkás fotózás ugyan nagy élmény volt, de az elkészült képekkel nem voltam teljesen elégedett. Az egyre alacsonyabb vízszint miatt a tutajjal már nem tudok olyan helyzetbe kerülni, hogy az iszapon, vagy a víz és az iszappad határán mozgó madarakat jó nézőpontból tudjam fényképezni. Nem volt mit tenni, módszert váltottam. Na nem mondom, hogy végleg, de mindenesetre a szárazon felállítottam a lessátramat, amit egy szép délutánon le is teszteltem. Első vendégem mindjárt egy füstös cankó volt. Jó kezdet.
Mondjuk nem maradt sokáig. Egy darabig maradt a heverészés a puha iszapon. Kis idő múlva feltűnt, hogy távolabb apró madarak szaladgálnak a szárazon. Rövidesen az is kiderült mifélék. Két kis lile közeledett.
Már nem is voltak olyan messze, de a kis lile tényleg nagyon kicsi, még egy kicsit várnom kellett, hogy valóban jól mutassanak a fotón.
Jópofa madarak. Hol eltávolodtak, hol egy hosszabb futással újra a közelben voltak.
De szinte mindig szorosan egymás mellett voltak.
Résen kellett lennem, hogy olyan fotó is készülhessen, amin csak egy madár szerepel.
Gyönyörűek voltak a fények. A háttér kellően sötét, a madarak szépen megvilágítva. Elégedett voltam azzal, amit láttam. A lilékről a figyelmem egy szürke gémre terelődött. Már messzebbről kiszúrtam, de majd fél óra is eltelt, mire lassú lépteivel a közelbe ért.
Halászott. De feszült figyelmét egy fajtársának az érkezése terelte el a sekély vízben vergődő halakról. Nem tetszett neki, és ezt elég egyértelműen az érkező tudtára is adta.
A nagy madarak egymásnak ugrottak. Alig bírtam lereagálni a gyors eseményeket. Nem is voltam biztos benne, hogy egyáltalán rákerült-e az akció a képkockára. Hát egy tollcsúcs híján igen. :)
A madarak világában olyan gyorsan történnek az események, hogy szabad szemmel szemlélve sokszor nem is látjuk, hogy mi is történik valójában. Ebben az esetben is csak a fotó mutatta meg, hogy bizony itt kemény csőrcsata folyt a területért. A gémek a verekedés hevében elrepültek egymás után, egy ideig kiürült a placc. Egészen addig, amíg az iszapon fel nem tűnt egy billegetőcankó.
Sietős volt a dolga, hamar magamra hagyott.
Újabb szünet. Kicsit csalódott is vagyok. Szinte forr az egyre kisebb vízfelület, annyi benne az apró hal, mégsem állnak sorba a halászok. Ez irányú gondolataimra egy kis kócsag cáfolt rá. Miután leszállt az öböl egy sarkába, várt néhány percet, és elkezdődött a majd egy órán át tartó bemutató, hogy hogyan is kell halászni.
Gyönyörű a lemenő nap fénye, és szép násztollakkal díszített, öreg madár van előttem. Az ideális távolságban mutatja be, hogy a halászatnak igazi mestere.
Sorba kapkodja ki a halakat az iszapos vízből, amiket aztán egyből le is küld a torkán.
Gyönyörű madár. Nem is értem, hogy a sárral hogy nem keni össze azt a vakítóan fehér tollazatát.
Míg ruhája makulátlanul tiszta maradt, addig újabb és újabb halak kerültek elő a vízből.
Végül, a nap zárásaként néhány igazán közeli felvétellel is megajándékozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése