2015. augusztus 3., hétfő

Egy füstös álom

Ritkán fordul elő, hogy egy fotózást ott lehet folytatni, ahol az ember előzőleg abbahagyta. Ebben az esetben ilyen érzésem támadt. A múltkor ott hagytam abba, hogy a les felé közeledő füstös cankók külső zavarás miatt elriadtak, mielőtt igazán jó helyzetbe kerültek volna. De a madarak jelenléte mindenképp bizakodásra adott okot a következő hajnali fotózásra. Még sötétben gyúrom az iszapot hűséges tutajom felé. Felhős az égbolt, holdvilág hiányában tényleg sötét van, de azért szerencsésen megérkeztem a helyszínre. Be a lesbe, aztán alvás. Fárasztó hetem volt, egy vasárnap reggeli alvás azért mindenkink megjár. :) Na, tényleg elszundítottam... Talán egy fél óra múlva riadok fel, madárcsapat érkezett a vízre. Dereng már, jól látom őket, na meg a hangjuk is ismerős. Füstös cankók! Ej, ébresztő hamar, indul a nap! De hiába is erőltetem, nem lehet még fotózni. Kevés a fény, és mivel most nem ellenfényre helyezkedtem el, a keleti égbolt tükröződését sem tudom kihasználni. Na nem baj, én itt vagyok, a madarak is itt vannak, hát várok. Figyelgetem őket. Vannak vagy 15-en. Nagyon szeretem ezeket a madarakat. Van bennük valami titokzatos, különleges. Olyan helyen költenek, amilyen hely talán nincs is. :) Szibéria, Skandinávia északi területein fészkelnek, nálunk csak vonulási időszakban lehet velük találkozni, tavasszal rövidebb, ősszel kicsit hosszabb ideig. Augusztus-szeptember a fő őszi időszak, ekkor vannak itt a legtöbben. Sok év telt el madarász suhanc koromban, mire sikerült megfigyelnem ezt a fajt. "Erdei" gyerekként ritkán jutottam vizes élőhelyre, és ezekre az alkalmakra még most is élénken emlékszem.Fotósként is mindig abba a kategóriába tartozott számomra ez a madár, amit lefényképezni, aminek a közelébe kerülni igazi ajándék. Most is megtisztelve érzem magam, hiszen a füstösök egyre közelebb jönnek, és egészen hihetetlen módon, a les előtt pár méterre táplálkoznak. Ezt így látni, nem is tudom, egészen fantasztikus. És amin meglepődtem, beszélgetnek. Általában csak a messziről felriadó madár hangos "csuit" kiáltását ismerjük, ám most hallom, ahogy halk, csipogás szerű hangjukkal kommunikálnak egymással. Nagy az élmény így is, de végre elég fény esik rájuk, hogy fotózni is lehessen.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2493
http://volgyisandor.extra.hu/node/2494
http://volgyisandor.extra.hu/node/2496
Rettenetesen élvezem a helyzetet. Az  álommadár kitölti a képmezőt.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2498
http://volgyisandor.extra.hu/node/2504
A cankók teszik a köreiket, nekem csak meg kell várnom, amíg újra és újra a les előterébe érnek. Sokszor egészen hihetetlen közelségbe. Én csak ámulok, és lélegzetvisszafojtva exponálok.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2505
A füstös cankóról tudni kell, hogy a nevét a násztollazatáról kapta. A költési időszakban a madarak szinte teljesen feketék. Mire azonban ősszel hozzánk érnek, már a vedlés különböző fázisaiban vannak, és ilyenkor a legtöbb egyed már a nyugalmi tollruháját mutatja. De azért elvétve lehet még sötéten tarkált madarakat is látni. Ebben a csapatban is volt egy-két ilyen példány. Nagyon örültem nekik.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2497
http://volgyisandor.extra.hu/node/2503
http://volgyisandor.extra.hu/node/2506
Főleg, amikor a közelembe kerültek. A madarászszív ilyenkor azért dobban egyet. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/2499
Nagyon jól elvoltam a füstösökkel, élveztem a látványt, és az LCD-n megjelenő képeket. Ebből az állapotomból hangos zaj billent ki. A gát irányából csörtetés hallatszik, valami töri a nádat. A madarak megállnak ugyan, abbahagyják a táplálkozást, de nem repülnek el. Ha ember közeledne, már üres lenne a víz, ebben biztos vagyok, úgyhogy kíváncsian várom mi sül ki a dologból. A zaj már nem csak hallható, de nyomon is követhető. A töltés oldalában mozdul a nád, a gyékény, amerre az a valami halad. A madarak is figyelnek, hát én is odairányítom az objektívet, hátha látok valamit. Hát láttam.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2500
Egy vaddisznó lépett ki a növényzetből. Na, hát te? A disznó áll pár pillanatig, majd elindul a tó belseje felé, nyomában pedig hat malac ugrik bele a vízbe.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2501
Gond nélkül átúsznak a mélyebb részen, aztán beváltanak a nádasba.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2502
Ennek most nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem. A pillanat nagyon szép volt, mások ilyenért szenvednek évekig Gemencen. :) Viszont a helyzet, hogy a tóban vaddisznók mozognak, nem túl jó tényező a földön fészkelő fajokra nézve. De nincs sok idő ezeken elmélkedni, a disznók távozásával újra beindul a madármozgás. A füstös cankók tovább táplálkoznak. Jobbról, a mélyebb víz felől azonban újra különös hangokat hallok. Hangos csobogás, és olyan madárhangok, amelyeket nem ismerek. Többen vannak, ez kivehető a hangokból, és az is bizonyos, hogy közelednek. Ráfordulok a fényképezővel, és pár másodperc múlva a keresőben fel is tűnnek a hangok okozói. Kanalasgémek!
http://volgyisandor.extra.hu/node/2507
Ha lehetett volna, most kiáltottam volna örömömben. Évek óta figyelgetem a minden nyáron megjelenő kanalasgémeket a tavon, de módszer hiányában nem fértem a közelükbe soha. A tutaj hadba állításakor titkon reméltem, hogy ez idén változni fog. Hát most itt vannak.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2508
Talán tizen, tizenöten lehetnek, gyors léptekkel haladnak, és közben halásznak.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2509
Nagyon együtt mozognak, nehéz egyet-egyet külön lekapni.   
http://volgyisandor.extra.hu/node/2510
Öregek és fiatalok vegyesen vannak a csapatban, és az is kiderül, hogy mi volt az a furcsa hang. A fiatalok csiripeléshez hasonló hangon nyaggatták néha az öregeket, táplálékot kunyeráltak.  
http://volgyisandor.extra.hu/node/2511
http://volgyisandor.extra.hu/node/2512
A csapat az iszappadok előtt megállt, nézelődtek néhány pillanatig, majd visszarepültek arra, ahonnan jöttek.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2513
Hát ez igazán remek volt. A kanalasok távozása után jutott még alkalom pár füstös fotóra,
http://volgyisandor.extra.hu/node/2514
http://volgyisandor.extra.hu/node/2515
http://volgyisandor.extra.hu/node/2516
http://volgyisandor.extra.hu/node/2517
http://volgyisandor.extra.hu/node/2518
http://volgyisandor.extra.hu/node/2519
aztán összeszedelőzködtem, hiszen vasárnap reggel van, ideje felkelni. Micsoda álom volt! :)

8 megjegyzés:

  1. Kedves Sandor,
    Nagyon elvezem a blogodat, orulok hogy ratalaltam a FBn keresztul. Erezni a leirasokbol mennyire szereted es tiszteled a Termeszetet... Minden blogbol elmentek 1-2 kepet hogy a telefonomon hatterkepnek hasznaljam :)
    Kanadabol irok neked - jol esik egy kis 'hazai' termeszetet latni a kepeiden keresztul. Jo lenne ha a kozeli kepeken kivul a tajrol feltennel nehanyat.
    Azt kulon koszonom, hogy ilyen szep magyarsaggal fogalmazol, gondosan, hibak nelkul :)
    Udvozlettel,
    Kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kata!

      Nagyon örülök, ha az írások másnak is élményt jelentenek!
      Egy kicsit ez is célom. :)

      A honlapom galériájában találsz tájfotókat is:
      http://volgyisandor.extra.hu/node/1221

      Törlés
  2. szia Sanyi!
    megint nagyon jó képek!
    gratulálok
    lotár

    VálaszTörlés
  3. Remek poszt, veled együtt ott ültünk mi is, és lőttük a képeket. Számomra mindkét madár kuriózum, a képek is szuperek, így teljesen lenyűgöződtem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Robikám, megtiszteltetés veled egy lesből fotózni! :)
      Köszi szépen!

      Én is voltam ám már veled gondolatban orchideázni! :)
      Egyszer már a valóságban is megtehetnénk, nem?

      Törlés
  4. szia Sanyi!
    ez már rég kijárt neked! gratulálok!
    üdv: Szabó

    VálaszTörlés