Virágözön

Valóságos csoda, ami mostanában a tavaknál történik. Mondjuk a szép sárga mezőt alkotó kányafű virágzását is ennek éltem már meg, de úgy tűnik ezt lehet még fokozni. A víz fölé magasodva napról napra több, apró virágfejecske jelent meg, ami rövid időn belül szőnyegszerűen borította be a sekélyebb részeket. Virágba borult a víziboglárka. Így pedig egy fantasztikus atmoszféra teremtődött, amiben csak úgy nézelődni is gyönyörűség. Na most hogy-hogy nem, utam éppen a tavakhoz vezetett. Rövid terepszemlére érkeztem csak, de teljes átszervezés lett belőle. Csak álltam a gáton, és bámultam a mindent beborító virágmezőt, amikor a legszebb szőnyeg közepén mozdult valami. Nem is egy, hanem három. Gólyatöcsök keresgéltek a víziboglárkával borított tocsogóban! Akik régóta követik ennek a blognak a történéseit, azok tán emlékeznek rá, hogy különös érzékenységgel bírok ezen madarak irányába. El is kapott egyből az a különös érzés, és az agyam is kattogni kezdett. Hamar csizmát rántottam, és már caplattam is a tutaj felé. A szárcsacsibés sarokból szépen átúsztattam a gólyatöcsök irányába, és lehorgonyoztam a virágmező szélére. Milyen jó dolog is ez a mobilitás! A lest gyakorlatilag oda viszem, ahova akarom. A szimpla lessátorral szembeni előnye most látszik igazán. Azzal esélyem sem lenne. Idő nem volt több, a teendőim miatt mennem kellett, de szándékomban volt, hogy este visszajövök. Így lett. Délután fél ötkor hasaltam be a lesbe. Naplementéig van három óra, bármi megtörténhet. Az érkezésem okozta csend hamar feloldódott a békák koncertjében, hangos brekegés töltötte meg a lessátrat. Madár azonban csak majd egy óra múlva mutatkozott, de akkor nem is egy. A már jól ismert szárcsa család tévedt ki a virágmezőre.

Az apró fiókák szinte elvesznek a virágok között, csak piros fejük világít a mindent körbeölelő fehérségben. A látvány, amit a fényképező keresőjében látok, egészen elképesztő. Az alacsony perspektíva csak fokozza, még sűrűbbé teszi a virágokat. A szárcsák persze teszik a dolgukat. A fiókák kunyerálnak, a mama etet.

Azon bosszankodom csupán, hogy jó fél óra is eltelt már, de a szárcsák nem akarnak közelebb jönni, így marad a sok virág-kis madár kompozíció.

Nem is fotózok, inkább csak követem a madarakat, figyelem őket. Messze vannak. Egyszer aztán éles hang hasít a béka kórus brekegése közé, és a szárcsák mögé hosszú lábú madár érkezik.

Itt vannak a gólyatöcsök! Merthogy kettő is leszállt. Nem is teketóriáznak, egyből táplálkozni kezdenek.

Nyakigláb kedvenceim is jól mutatnak ebben a csodálatos környezetben. Csak az a baj, hogy mielőtt a közelembe érnének, valami felriasztja őket, és el is mennek. Látom, amint a szomszédos öbölben landolnak. Na, így jártam, maradnak a szárcsák. Ők azonban mintha egy hajszálnyival közelebb kerültek volna. Próbálom a családtól lemaradó fiókákat elkapni, amint szinte elvesznek az őket körülvevő virágtengerben.

Persze azért a mama mindenre figyel, egy fióka sem maradhat le.

És persze mindegyik kap a víz alól előkerülő finom falatokból is.

Pár percre a nap is kisüt, már egészen alacsonyan jár,  de még így is okoz némi problémát a sok fehér virág. Nehéz megtalálni a helyes expozíciót.

De ezen nem kell sokáig aggódnom. A lemenő nap újra eltűnik a felhők mögött, az elvonuló szárcsa családdal együtt.

A placc kiürült, csak a virágok maradnak, na meg a békák. Fél nyolc felé jár az idő, mehetnékem támad nekem is. A napot a parton álló öreg égerre szálló kakukk hangja zárja.

Hát mit is lehet mondani, nagyon szép volt. A tömegesen virágzó növények látványa mindig lenyűgöző, de ha madarak is belekerülnek a képbe, az maga a gyönyörűség! :)