2015. február 11., szerda

Behavazott

Két napon keresztül folyamatosan havazott. Ennek aztán meg is lett az eredménye, a Mecsek hegyeit 20-40 cm közötti vastagságban lepte be a fehér takaró. Ehhez még éjszakánként mínusz 10-15 °C-os hideg is párosult. Ez a két tényező a hétvégére jó alapot teremtett a fotózásra, a remény ismét felébredt bennem. A körülmények ideálisnak tűntek, hátha most jött el az idő. Szóval a vasárnap reggel szép napsütéssel indult. Egy behavazott tájon ez egyet jelent a rendkívül rövid záridővel, ami pedig egy jó esély az akciók fotózására. A területre érve nem is kellett csalódnom. Az első lépésekkel majdnem térdig süllyedtem a hóban. Mire a leshez értem, kicsit ugyan csökkent a vastagsága, de a kunyhó előtti 30 cm-es hótakaró is rendkívül meggyőző volt. Eltűntek a növények, a táplálékmaradványok, és csak az érintetlen, a napfényben szikrázó hófelszínt láttam. Az előkészületekkel igyekeztem nem összetörni a látványt, és nagyon gyorsan eltűntem a kunyhóban. A vártaknak megfelelően a madáretetőn hatalmas volt a forgalom. A hó megtette a hatását. Tengelicek és zöldikék lepték el a napraforgót.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2089
http://volgyisandor.extra.hu/node/2090
Jó volt nézni a nagy sürgést-forgást. A hó tetején erdei pintyek, mezei verebek, egy-egy fenyőpinty, fent az etetőtálcán a zöldikék, tengelicek, és a rengeteg cinege. Néha bevágódik közéjük egy harkály vagy egy meggyvágó is. Az ölyvek beülőfáját pedig egyenlőre szajkók használják. Rajtuk próbálgatom, hogy mire elég a napfény és a hó derítése.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2091
Nem rossz, de a szajkó még 1/1600-nál is bemozdul.    
http://volgyisandor.extra.hu/node/2092
El is telik a délelőtt, az apróságokon kívül egyenlőre nem mozdul más. Fél kettő is van már, mire az első ölyvet meglátom a lesből. Szépen közeledik, de olyan világosnak tűnik.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2093
Igen, a fehér madár az, amit még december végén fotóztam. Azóta többször is láttam a környéken, itt töltötte az egész telet. Örültem, hogy ismét közelebbről megtisztelt. Egyenesen áthúzott a les fölött. Ha a fotózástól eltekintek, ezt azért nagy eredménynek, és fontos tényezőnek tartom. Számomra a ragadozók etetésének sikerességét és létjogosultságát igazolja ennek a madárnak az egész télen át tartó jelenléte. Na szóval Hófehérke (Így neveztem el. :)) eltűnt a látótérből. Nem szállt le, gondolom ellenőrizte csak a terepet. De nem így a hollók. Ismerős "korr-korr" a les fölül, majd a jellegzetes szárnysuhogás, és a két madár már be is fordult a kunyhó elé.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2094
Az egyik a földre, a másik a beülőfára. Gyönyörű madár, nem tudom megunni. Sosem ugyanolyan az a fekete.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2095
De kiismerni sem tudom őket. Ki tudja miért, 2-3 perc nézelődés után elrepülnek. A hollók rövid jelenléte azonban elindított valamit, ugyanis a távozásuk után a légtérben szinte azonnal mozgolódni kezdtek az ölyvek.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2096
Először csak távolabb, de aztán egyre közelebb húztak át fölöttem.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2097
Mígnem az első madár rászánta magát a landolásra.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2098
Nagyon koncentráltam, és végül sikerült lekövetnem a mozgását.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2099
Szépen lehuppant a hó tetejére, gyönyörű volt.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2100
A hó szépen megtartotta a madarat, én meg csak élveztem a látványt.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2101
Erre persze a többi madár is felbátorodott. Már a második ölyv is a légtérben volt.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2102
Egy biztonsági kör, és már ő is a hó tetején csücsült.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2103
Mivel az első madár már javában táplálkozott, ő is egyből a lényegre tért. Hirtelen paprikás lett a hangulat.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2104
A két madár egymásnak ugrott. Micsoda helyzet! A fotón a nem kívánatos elemeket gyönyörűen takarta a vastag hó, nem kellett ezen aggódnom, csak nyomtam a gombot.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2105
Fél szemmel azért az eget is kémleltem, mert gondoltam, hogy ez a földön zajló csetepaté nem marad hatás nélkül. A légtér is mozgalmassá vált. Hófehérke ismét megjelent, de megint csak áthúzott.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2106
http://volgyisandor.extra.hu/node/2107
De szerencsére jöttek további madarak is.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2108
Éreztem, hogy elkaptam a fonalat, minden érkező madár kapott egy-egy sorozatot, ki tudja melyikből kerül ki a "kép".
http://volgyisandor.extra.hu/node/2109
Újabb landoló a hó tetején,
http://volgyisandor.extra.hu/node/2110
és újabb érkező madár a levegőben.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2111
Bevallom őszintén nagyon élveztem a helyzetet. A záridő folyamatosan 1/2000 körül, szikrázó napsütés, és a madarak csak jönnek egymás után.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2112
A hely kezdett kevés lenni, már a beülőfáért is harcolni kellett.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2114
Az etetőtér szélén is egyre több madár várakozott, hogy sorra kerüljön.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2115
A táplálékhoz azonban csak egy madár fért hozzá, lévén, hogy a korábbi, széthurcolt maradékot most elfedte a hó, így ott csak a domináns egyed táplálkozhatott.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2116
Persze a többiek folyamatosan próbálkoztak közelebb kerülni egy-egy rárepüléssel, ami vagy sikerült, vagy nem.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2117
http://volgyisandor.extra.hu/node/2118
A domináns madár pedig csak tömte magát, amíg tehette.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2120
A nézők száma meg csak gyarapodott.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2121
A helyzetet egy merész fiatal madár oldotta fel, aki végül is neki mert ugrani az eddig a területet tartó öreg példánynak.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2122
Az elkövetkező egy percben olyan sorozatot sikerült megörökíteni, amire nagyon régóta vágytam. Azt hiszem nem kell magyarázat, beszéljenek a képek!
http://volgyisandor.extra.hu/node/2123
http://volgyisandor.extra.hu/node/2124
http://volgyisandor.extra.hu/node/2125
http://volgyisandor.extra.hu/node/2126
http://volgyisandor.extra.hu/node/2127
http://volgyisandor.extra.hu/node/2128
Az öreg ölyv végül átadta a helyét a többieknek, akik végre hozzá juthattak a táplálékhoz.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2129
http://volgyisandor.extra.hu/node/2130
Persze a többiek ugyanúgy folytatták a viaskodást a táplálkozáshoz való jogért.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2132
Én meg csak fotóztam őket, ahogy tudtam. Nem mondom, jó érzés volt.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2131
http://volgyisandor.extra.hu/node/2133
A nap lassan alábukott a hegygerincnek, a hó felszíne már árnyékban volt.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2134
http://volgyisandor.extra.hu/node/2135
De a hátteret adó hegyoldalt még szépen bevilágították a napsugarak, jól mutatott a beülőfán várakozó madár mögött.      
http://volgyisandor.extra.hu/node/2136
Hamar eltelt a délután. A placcon megfogyatkoztak a madarak, az utolsó beszálló pillanatokat már a lebukó nap fényében fotóztam.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2137
http://volgyisandor.extra.hu/node/2138
Micsoda nap volt! Még most is futkos a hideg a hátamon. Egyrészt hatalmas élmény volt, másrészt olyan fotókollekcióval gazdagodtam, amire egész télen vártam. Minden pillanatot sikerült ezen az egy délutánon megörökíteni, amit célul tűztem ki magam elé erre a télre.
Viszont mikor ezeket a sorokat írom, már nyoma sincs a sok hónak. Elég volt egy napos szitáló eső, és az enyhülés, és már el is vitte a nagy havat. Úgy látszik tényleg igaz, hogy minden csoda három napig tart. :)  

7 megjegyzés:

  1. Bravúros és nagyon látványos fotósorozat. Elégedetten dőlhetsz hátra a karosszékben :)
    Az ölyves sorozatból a talajt érés előtti kilebegtetési pillanatok és persze az akciófotók a kedvenceim.
    Gratulálok a szép fotókhoz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Miklós!
      De sosem dőlhetünk hátra, munka, tennivaló mindig van. :)

      Törlés
  2. szia Sanyi!
    nagyon szépen haladsz előre az ölyves projekteddel az évek múlásával! - és nagyon jól dokumentáltad is! rengeteg munkát fektettél bele, de remek képek születtek, gondolom jól is szórakoztál közben! ráadásul a „madaraid” is jól járnak, és így kerek a történet! nem állítom, hogy az etetés nélkül nincsenek meg az ölyvek, de kevesen tudják csak, hogy egy hegyvidéki-, erdei populációnak mit jelent egy állandó téli etetőhely!
    egyszóval gratulálok!
    lotár

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lotár!

      Köszönöm szépen! Örülök a véleményednek, és köszönöm, hogy hozzászóltál, mert nekem nagyon fontos, hogy"ragadozós" szemmel is jó legyen, amit csinálok! Igen, illúzióim nincsenek, de amikor azt látom, hogy 10-15 ölyv folyamatosan, több hónapon keresztül a területen tartózkodik, az nem lehet hiába. És mennyivel jobb helyük van egy biztonságos, kevésbé zavart helyen, mint a közlekedési utak mentén. És persze azt is jól látod, hogy egy percig sem unatkoztam. :)

      Törlés
    2. hát ne is az utakra járjanak...
      egy 10 éve működő téli etetőhelyünk közvetlen közelségében ma 12 pár költ, a kezdetekben ez 4-5 volt. A fészkek átlagos távolsága az ölyvek esetében nálunk 800-1100 méter, de az etetőhely környékén 500-600 méter, de vannak fészkek 300 méteren belül is. aki szerint ez véletlen...
      gratula még egyszer!
      lotár

      Törlés
  3. Szép akciókat hoztál össze! Gratulálok!

    VálaszTörlés