2014. december 13., szombat

Alakul

Alakulnak a dolgok az ölyvekkel. Jelenleg két stabil madár van, akikre úgy tűnik biztosan lehet számítani. A legutóbbi les is ezt bizonyította. Szépen fogy az etetőanyag, igaz, hogy a róka is rájár. Már két alkalommal is láttam fényes nappal az etetőtér körül sündörögni. Előbb-utóbb fotó is lesz róla, szinte biztos vagyok benne. Na de a fő, hogy az ölyvek bejárnak. És ami még nagyon jó, hogy teljesen nyugodtan viselkednek, amikor az etetőtéren vannak. Legutóbb egy gyors ellenőrzés után, átrepültek a terület felett, egyenesen a táplálék mellé szálltak. 
http://volgyisandor.extra.hu/node/1974
Eleinte volt némi kakaskodás, vagy inkább kergetőzés is. A domináns madár többször el akarta zavarni társát, de aztán helyre állt a béke, és egymástól pár méterre táplálkoztak. Sajnos a mozgalmasabb jelenetek mind bemozdultak, használhatatlanok lettek. Van mit tanulnom még ezen a téren. :) Miután megtömték magukat, rövid nézelődés után az egyik felrúgta magát a levegőbe, és az erdőszéli fák egyikére szállt emészteni. A másik egy darabig még ücsörgött a fűben, majd felugrott a számukra kijelölt helyre. Na, ez az. :) 
http://volgyisandor.extra.hu/node/1977
És legnagyobb örömömre megtette azt a szívességet is, hogy a csőrtisztítás szertartását is elvégezte.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1976
Ez úton is köszönöm neki! :)

5 megjegyzés:

  1. Remek képek lettek. Ami a bemozdulást illeti, van az a mondás, hogy jobb egy zajos kép, mint egy bemozdult, szóval tekerd fel nyugodtan az érzékenységet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gábor!
      Próbálok minél jobb minőségű képeket készíteni, és szerintem ez a mondás nem állja meg a helyét. :) A sok zaj tönkreteszi a legjobb akciót is. Legalábbis az én szememben. Ezek a fotók ISO 800 mellett készültek, még zajszűrés nélkül. ISO 1000-nél a Pentax K5 (ezt használok most) még jól használható, de a végeredménynél már előfordul, hogy zajszűrést kell alkalmazni. ISO 1250-nél már nem csak a háttér, hanem a téma zajosodása is elkezdődik. Majd egyszer egy Fullframe vázzal ez is megoldódik, bár az nem mostanában lesz. :)

      Törlés
    2. Hát igen, sajnos vannak olyan helyzetek, amikor a jelenlegi technikával mindenképpen csak "elrontott" kép születhet: vagy bemozdul, vagy zajos. A bemozdult képpel az a baj, hogy mehet a kukába, nincs mit tenni, a zajos kép azonban egyrészt kis méretben (mondjuk webre) lehet, hogy használható, másrészt előfordulhat, hogy néhány év múlva egy jobb szoftverrel majd jelentősen javítható lesz. Persze nem akarlak győzködni, mindenkinek megvannak a maga szempontjai, amik számára beváltak. :)

      Törlés
    3. Azt azonban hadd javasoljam, hogy az ISO-t inkább egész lépésenként változtasd! A fényképezőgépek ugyanis csak egész ISO-kat ismernek. A példádnál maradva, az ISO 1000 úgy jön létre, hogy a gép valójában ISO 800-at használ, a képet 1/3 értékkel alulexponálja, majd szoftveresen "visszahúzza", ezért sokkal több a zaj ISO 1000 esetén, mint ISO 800-on. Az ISO 1250 pedig úgy jön létre, hogy a gép ISO 1600-on készíti a képet és 1/3-dal túlexponálja, majd ezt is szoftveresen javítja. Ilyenkor a zajnak elvileg ugyan kisebbnek kéne lennie, de csökken a dinamikatartomány is. A lényeg, hogy összességében ISO 800-on és ISO 1600-on is valószínűleg jobb lesz a képminőség, mint a köztes értékeken.

      Törlés
    4. Köszi Gábor a tippet!
      Ezt nem tudtam. Ki fogom próbálni!

      Törlés