2014. november 25., kedd

Meggyvágós nap

Izgalmas hangokkal telik meg mostanság a madáritató körüli erdő. A szokásos hangok közé panaszos hüppögések vegyülnek. Süvöltők érkeztek a völgybe. Minden évben itt telelnek, de az itatón eddig csak egyszer sikerült elcsípnem őket. Hogy ezen a statisztikán javítsak, minden lehetőséget kihasználok, hátha idén megtörik a jég.
Időben érkeztem ezen a reggelen, szép őszi idő volt, süvöltők repültek az erdő fölött, szóval bizakodó voltam. Érkezésem után hamar visszaállt a csend, az a madárhangokkal, zajokkal teli, erdei csend. Az itatón is hamar megjelent az első vendég, a sort egy meggyvágó kezdte. Gyorsan ivott, kicsit pózolt a víz szélén, aztán egy közeledő fekete rigó hangjára elrepült.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1941
A rigó sokkal bátrabb volt. Egyből a vízbe gázolt, és fürdeni kezdett. Csak úgy repültek az apró vízcseppek, annyira belefeledkezett a műveletbe.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1942
A rigó után viszont majd egy órán keresztül alig mozdult valami. A méla bámulást nagy sokára közeli szárnysuhogás szakította meg. Ismét egy meggyvágó érkezett, és azonnal a víz széléhez ugrált. De nem maradt egyedül. Pár másodpercre rá egy léprigó landolt majdnem a meggyvágó mellett. Azt hittem összebalhéznak, de nem így lett. Békésen ittak egymástól alig pár centiméterre.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1943
Szépen sütött a nap, jól mutatott egymás mellett a két madár.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1944
A meggyvágó, miután többször kortyolt a vízből el is repült, magára hagyta a léprigót. Az meg, mivel megszűnt a zavaró tényező kicsit közelebb lépdelt,
http://volgyisandor.extra.hu/node/1945
és olyat tett, amit eddig még nem láttam tőle. Belegázolt a vízbe, fürdéshez készült.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1946
Eddig mindig nagyon óvatos volt, gyorsan ivott, és már ment is. Most azonban alapos fürdőzésbe kezdett.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1947
Jó volt nézni az önfeledt mozdulatokat. Még egy rövid videóra is futotta. Milyen jó, ha az embernek van egy erdei itatója. A léprigót legtöbbször csak a hangjáról vesszük észre, már messziről elrepül, ha embert lát. Most meg itt van előttem két méterre, és fogalma sincs, hogy lelkendezve figyelem minden mozdulatát. :)
Pár perc pancsolás után a léprigó is elment, és a változatosság kedvérét ismét meggyvágó jött. Sőt egymás után több is.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1948
Szó se róla, nem bántam egy percig sem. Meggyvágóból sosem elég. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/1949 http://volgyisandor.extra.hu/node/1950
Nagyban komponálom az éppen soron következő meggyvágót, amikor fogja magát, és az is besétál a vízbe, akárcsak korában a léprigó, és fürdeni kezd. Eddig rájuk sem volt ez jellemző, inkább csak ittak. Úgy látszik, ez egy ilyen nap. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/1951
http://volgyisandor.extra.hu/node/1952
Róla is készült egy rövid videó.
A fürdőzés után újabb és újabb meggyvágók jöttek, természetesen mindegyikre jutott egy-két kocka.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1953 http://volgyisandor.extra.hu/node/1954
A nagy meggyvágó áradatot két szajkó törte meg. Van némi madaraknak való dió, mogyoró raktáron. Ezekből raktam ki pár szemet néhány napja az itató mellé. Persze a szajkók ezt egyből kiszúrták, és legyőzhetetlen gyűjtőszenvedélyüket enyhítendő, egyből elkezdték elhordani. Nem eszik meg mindent, jut az avar közé, tuskó alá, és mindenféle kiváló rejtekhelyre. Persze a szajkó a zöméről megfeledkezik, soha nem találja meg újra, így a jó helyre "ültetett" dió, mogyoró, makk szerencsésen ki is kel. A szajkó az önkéntes erdő telepítő. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/1955
http://volgyisandor.extra.hu/node/1956
Miközben a két szajkó láthatóan elmélyült a könnyen jött zsákmány mielőbbi elhordásában, a víz mellett további meggyvágók jelentek meg.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1958 http://volgyisandor.extra.hu/node/1957
Mit lehet ilyenkor tenni, hát fotózni. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/1959
Igaz, hogy a süvöltőknek ezen a napon is csak a hangját hallottam, mégis elégedett voltam. Jó kis meggyvágós nap volt. A süvöltőknek meg üzenem, ami késik nem múlik! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése