Rigók az itatónál

Jégmadár ide vagy oda, csak be kell ülni néha a madáritatóhoz. :) Ki tudja mikor történik valami érdekes, vagy mikor esik be valami jó faj. Szóval hogy ez irányú kíváncsiságomat enyhítsem, pár órára beültem a lesbe. Jó mozgás volt a környéken, így bizakodó voltam én is. Az erdőből kiszűrődő hangok alapján találgattam, hogy mi lesz az első madár. Egy fekete rigó volt. Hangos ricsajozással közeledett, egyre közelebbről szólt, majd egyszer csak leszállt elém.

Lehet, hogy valamit meglátott, mert sokáig idegesen tekintgetett arrafelé, ahonnan érkezett. Miután megnyugodott, hogy nem fenyeget veszély, várt egy kicsit, felöklendezett egy magot, azt beleejtette a vízbe, majd utána ugrott, és fürdött egy jót.

Alig, hogy elrepült, újabb rigóhang hallatszott a közelből. Szinte azonnal egy fiatal madár is leszállt a vízhez.

Majdnem ugyanott landolt, mint előtte a hím madár. Kicsit ugrállt, helyezkedett, majd ő is felöklendezett egy magot, amit szintén a vízbe ejtett. :) A közelben lehet valami jó bogyós bokor, ahol táplálkoznak.

Elégedetten körülnézett, majd ugrás a vízbe.

Őt még egy fiatal madár követte, majd ismét nagy riasztások közepette egy újabb hím érkezett. Szintén már messziről kiabált, és az itató melletti ágra szállt. Ott illegette magát, és folyamatosan hangoskodott. A riasztások után pedig elkezdett énekelgetni. Na nem olyan hangosan és erőteljesen, mint tavasszal, inkább csak úgy magának, szép halkan. 

Pár percig így énekelgetett, majd mint az eddigi madarak, ő is felöklendezett egy magot, és szintén a vízbe ejtette. :) Hát ennyi volt, jó kis rigós nap volt.

Fel a csúcsra

Hirtelen adódott jégmadaras lehetőségemben lépésről-lépésre haladok előre. Többszöri próbálkozásra, és a tapasztalatok alapján  mindig valami apró változtatással, mostanra sikerült elérni, hogy a madár oda üljön, ahova azt én elsőre elterveztem, a buzogány csúcsára. Valami hasonló kép volt a fejemben, mint amit a legutóbbi fotózás alkalmával sikerült elkészíteni.

Gomba dömping

A sok eső hatására az erdők tele vannak gombával. Mindenütt apró csodák lepik a talajt. A gombászkosár megszedése mellett érdemes a kisebb, csak szemlélődésre alkalmas fajokhoz is lehajolni. Én megtettem. :) Pár kép az elmúlt napokból.

Az utolsó perc is számít

Volt két órám, gyorsan kiszaladtam a tavakhoz leellenőrizni a jégmadaras beülőket. Meg akartam nézni, hogy a sok esőzés nem tette-e tönkre a munkámat. Szerencsére minden a helyén volt, és mivel "véletlenül" a sátram is nálam volt, beültem leselkedni, milyen a jégmadármozgás. Hát arra nem lehetett panasz. Folyamatos volt a jelenlétük, többször is átrepültek előttem. Párszor le is szálltak a megfelelő helyre, de valamiért azonnal tovább is álltak. Talán a sátor hirtelen megjelenése nem tetszett nekik, bár korábban ezzel sosem volt gond. Kicsit bosszús voltam, és azon gondolkoztam, mit rontottam el. És hát a két óra is lejárni készült, lassan mennem kellett volna. De még van öt perc, azt megvárom, hátha... És igen, szinte abban a pillanatban a gyékénybuzogányon megjelent a jégmadár. Teljesen nyugodtan viselkedett, nem repült el azonnal, mint az előbb vagy háromszor.

Van még pár percem, a madár is itt van előttem, hát kitáraztam alaposan. :)

Igaz, hogy az egyik legkedveltebb madárfotós téma. Nagyon sokan, nagyon sokféleképpen lefényképezték már. De amikor ott ül az ember előtt, ezek mind nem számítanak. Csak a varázslat számít, amit ennek a gyönyörűségnek a közelsége azonnal előidéz.

A jégmadár még nézelődött kicsit, majd határozott zuhanással lecsapott a vízbe. Utána már nem jött vissza. Az órára néztem, lejárt a két óra, indulnom kellett. Érdemes volt az utolsó percig kitartani. :)

A pityer meg a szajkók

Az itató felé jártam, hát bekukkantottam egy gyors szemlére, hogy minden rendben van-e. Hát mit látok, a víz tele van apró tollakkal. Ej, itt történnek a dolgok! Amint tehettem, beiktattam egy fotózást, hátha elkapok valami érdekeset. A szeptemberi esők miatt sok az elérhető víz a madarak számára, csobogó patakok, erdei tócsák mindenhol. De úgy látszik a szokás hatalma a madaraknál is sokat nyom a latban, és az itató megszokott vize ilyen időben is odacsábítja őket. Szerencsém is volt, napsütéses idő volt, és a medence vizében úszó falevelek már becsempészték az ősz hangulatát is. Ilyen gondolatokkal eltelve figyeltem a környéket. Az első izgalmakat mindjárt egy meglepetésvendég okozta. Az itató szélére a földről ugrott fel egy erdei pityer. Nem láttam honnan jött, egyszer csak ott volt. Nagyon ritkán látom. A hat éves itatózás alatt ez volt a második találkozásunk. Így lehet sejteni, hogy mennyire örültem az elkészült pár fotónak.

Sajnos sokáig nem tobzódhattam, a pityer csak rövid ideig mutatta magát. Szerencsére nem kellett unatkoznom, a további izgalmakért a szajkók voltak a felelősek. Többen is érkeztek egymás után.

Bele a vízbe, és vígan ment a pancsolás.

Régóta fotózom a fürdőző szajkókat. Nagyon sok expó ment el rájuk, és nagyon sok végezte a kukában. Ritkán sikerül olyan helyzetet elkapni, amikor minden klappol. Ez talán most egy olyan alkalom volt, amikor egy-két jobb pillanat is a memóriakártyára került.

Mostanában a Mecsekben - Őszi füzértekercs

Vége felé közeledik a virágkalendárium. Fantasztikus év volt, kész orchideadömping. Számomra új fajok, új lelőhelyek kerültek elő. Persze nem értem oda mindenhova, de így is nagyon szép volt. Ugyanilyen szép a zárás is, a Ny-Mecsekben évek óta keresett őszi füzértekercs személyében.

A füzértekercs egészen csenevész kis növény. Ha nagyra nő, akkor is mindössze húsz centi. Alig látszik ki a környező növényzetből. De ha közel hajolunk, csodát láthatunk, mintha cukorból lenne.

Jégmadarak

Esik. A szeptemberrel az esős napok is megérkeztek. Ilyen időben a madáritató gyakorlatilag funkcióját veszti. Jobb híján a tavaknál tettem egy esti sétát, hátha akad valami fotózni való. A gáton a nádfal mellett nézelődtem, amikor a nádfal víz felőli oldalán hangos "ti-ti-ti" kiáltással egy jégmadár szállt le egy száraz nádszálra. A nádszál a madár súlyától szépen behajlott a víz fölé. Nem vett észre, a közöttünk lévő keskeny nádsáv takart annyira, hogy nyugodtan nézhettem. A madár feszülten kémlelte a vizet, hirtelen lecsapott, és kishallal a csőrében odébbállt. Na megvan a fotótéma! :) Nem is tettem semmi mást, mint a száraz nádszálat kicseréltem egy gyékény buzogányra. Régóta szerettem volna ezt a két motívumot összekombinálni, hátha most sikerül. Egy napra rá, délután kiültem a lessátramba, lássuk mi lesz!

Az idő nem volt túl jó, nehéz felhők takarták az eget, néha az eső is eleredt, de a jégmadarakra hamar felfigyeltem. Többször átrepültek a sátor előtt. Aztán megtörtént az is, amire vártam. A kihelyezett gyékényszálra leszállt egy fiatal példány.

Az egyből látszott, hogy a nézőpontot nem találtam el tökéletesen, illetve a madár nem oda ült, ahova azt gondoltam. De így is örültem neki.

Mint ahogy azt egy nappal előbb megfigyeltem, most is ugyanúgy figyelte a vizet. Majd lecsapott, és a hallal elrepült. Ez a jelenet többször megismétlődött, a madár többször visszajött, és egyre inkább a gyékényszál végéhez közelebb ült.

Na alakul ez. Szépen mutatott a sötétzöld háttér előtt.

És ezúttal sem maradt el a rövid videó.

A nap végére pedig egy gyönyörű színezetű, öreg madár is megjelent a gyékényen. Ő hangtalanul érkezett, egyszer csak ott volt előttem. A legszebb háttér elé ült.