2014. július 27., vasárnap

Billegetők

Sátrat bontottam. De előtte természetesen még fotóztam egyet. :) Leshelyem már több mint két hete áll a tómederben. Úgy döntöttem, hogy az erősen lecsökkent vízszint miatt itt nem erőltetem tovább a fotózást. A tómeder, a vízfoltok és iszappadok váltakozásai miatt, nagyon tagolt lett, és nehézkessé vált a megfelelő nézőpont kiválasztása. De egy hajnali les még bennem volt. A korábban megfigyelt havasi és sarlós partfutók nagyon izgatták a fantáziámat, így még egy koránkelést rászántam a dologra. A sátorral, a célnak megfelelően, az iszappadot céloztam meg, nem pedig az egyre zsugorodó és az egyre több kilátszó nádtorzsa miatt egyre "tüskésebb" vízfelületet. Nehezen hajnalodott, és tulajdonképpen az egész reggelt erős fényhiány jellemezte. Sőt, néha még az eső is eleredt. Ebben a semmilyen időben ez első madarak a sárszalonkák voltak. Kettő is leszállt elém, és a csepergő esőben táplálkozni kezdtek.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1673
Az elmúlt napokhoz képest most egészen közel kerültek hozzám. Élvezettel turkáltak az iszapban.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1674
Szinte végig együtt mozogtak, nem nagyon távolodtak el egymástól.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1676
Nagy kedvencem ez a madár, nagyon örültem, hogy ketten is megleptek. Egy bánatom volt csak, hogy nem jöttek ki a tiszta vízfelületre, így be kellett érnem a nádtorzsás képekkel.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1675
Ha meg egy kicsit tisztább helyre értek, akkor a mögöttük lévő szürke iszapcsík törte meg a szép zöld környezetet.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1677
A szalonkák eltávolodtak, egy időre kiürült a látóterem. A reggel meglepetése rövid üresjárat után következett. Egyenesen a sátor előtti placcot célozta meg egy billegetőcankó. Nagyon megörültem neki.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1678
Több percet elidőzött előttem, nevéhez híven folyton billegette a testét, közben alaposan bejárta a területet, keresgélt.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1685
Annyira közel jött, hogy egészen jól hallhatta a fényképező kattogásait. Néhányszor fel is kapta a fejét, és meredten bámult az objektívbe. Nem is kell közreműködőbb modell. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/1679
Természetesen a barázdabillegetők is megérkeztek. Volt nagy kergetőzés a sátor körül, és a sátor tetején is.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1680 http://volgyisandor.extra.hu/node/1681
És persze a kis lilék is megjelentek, nagyon szigorú tekintettel. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/1683
http://volgyisandor.extra.hu/node/1682 http://volgyisandor.extra.hu/node/1684
Ezzel tulajdonképpen vége is lett a reggelnek. A partfutókat ma nem láttam, de nem bántam, elég volt ez is egy napra. És tulajdonképpen az elmúlt két hétre is. Hat alkalommal feküdtem ki, ebből öt hajnal volt. Rengeteg fotót készítettem, és azt hiszem pár emlékezetes pillanatot is átéltem. Jó volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése