Szomorúan be kell vallanom, hogy minden erőfeszítésem ellenére a több éve húzódó búbos banka projekt nem akar beindulni. Egyszerűen képtelen vagyok a közelébe férkőzni. Mikor Tolnanémedire utazunk, mindig fellángol a remény, de aztán a továbbra is banka nélkül árválkodó odúim hamar lelomboznak. Ezen morfondíroztam a szabadság ideje alatt is. Feleségemnek támadt az ötlete, miért nem próbálkozom meg a jégmadarakkal? Igen, idestova négy éve már a számomra emlékezetes jégmadaras nyárnak. (Sztori itt.) Nagyon nem kellett nógatni, délután már a Kapos és Sió gátját jártam. Sokat nem is gondolkodtam a dolog mikéntjén, a négy évvel ezelőtti helyszínt kerestem fel ismét. A part menti fák alá bevackoltam magam, és egy fél órányi leskelődés után már jött is a jégmadár. Nagyszerű! A madár itt van, már csak a körülményeken kellett finomítani. A megfelelő helyre egy beszállóágat helyeztem a víz mellé.
Nem is volt más dolgom, mint a következő hajnalon akcióba lépni. Sátor a vízpartra, és várni.
Nem kellett csalódnom a madárban. A felkelő nap szép fényében megjelent az ágon. Jó volt újra látni ezt a szépséget ilyen közelről. Pár kép után azonban távozott, és aznap reggel már csak a víz fölött suhanva láttam.
A friss élmény egy újabb hajnali lesre csábított. A jégmadár ismét megtisztelt, de megint csak egy rövid látogatás erejéig. Fogott egy halat, és már repült is tovább.
Sietős volt a dolga. Minden valószínűség szerint szorgosan eteti fiókáit akik még a költőüregben lapulnak. Nincs ideje hosszasan elidőzni, sok még a tennivaló. Meglátjuk pár hét múlva mi lesz a helyzet a jégmadaraknál, akkorra talán már a fiatalok is kirepülnek, és megkönnyítik a vízparton gubbasztó fotós dolgát is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése