2013. április 21., vasárnap

A nádas ösvényei

Víz tekintetében nem szűkölködünk idén. A tetemes év eleji csapadék meglátszik a halastavaknál is. A vízszint igen hamar elérte az ideális szintet, ami egyet jelent a vízparti fotós szezon kezdetével. Ismét megállapítottam, hogy nagyon jól sikerült belőni a kunyhó magasságát, pár centi választotta csak el a tó maximális vízszintjétől. Hát ha itt a víz, akkor bizony menni kell. Egy kis tereprendezés azért elkelt a hosszú tél  után, de vasárnap délutánra minden a helyére került.
A tavalyi évben már nagyjából kiismertem, hogy milyen fajokra számíthatok, ennek alapján készítettem elő az első, idei vízparti fotózást. Az elmúlt évben többször éreztem úgy, hogy átvernek a madarak. A les felé egyre közeledő motozás a nádban, halk csobbanások, csipogások. Már-már vártam, hogy kilépjen valami a nádból, amikor a zajok elhallgattak, és kis idő elteltével a másik oldalon folytatódtak, persze akkor már távolodva. A madár valahogy, számomra észrevétlenül, kikerülte a lest. Pár alkalommal tudtam csak lencsevégre kapni, holott sokkal többször volt körülöttem. A guvat járatta velem a bolondját. Rájöttem, hogy a nádas rejtett ösvényeit kiismerni nem is olyan könnyű feladat. Az idei évre célul tűztem ki, hogy a guvatot, amennyire lehet, kicsalom láthatatlan ösvényeiről. Arra persze nem is számítottam, hogy ez már az első alkalommal meg is fog történni. A nádasba előzőleg berakott farönk kicsit megnyitja a növényzetet, kis folyosót képezve a rejtve közlekedőknek. És lám, a dolog működik. A sűrűből guvat óvatoskodott előre a farönökön.
A nyílt részre azért nem merészkedett ki, a nádas szélén visszafordult. De nem tudott egyből visszalépdelni a nádasba, mert vele szemben jött még egy guvat.
A párja volt. Együtt járják már a revírt. Hirtelen a farönk képezte ösvény szűkössé vált. Persze egyik sem akart lelépni róla, ezért egymás mellett, meg-meglökve a másikat haladt mindegyik a maga irányába.
A másodiknak érkező sem óhajtott kisétálni a náddal kevésbé takart részre.
Kinézett, aztán gyorsan vissza is fordult, és a párja után szaladt, aki már el is tűnt a nádasban. Pár másodperc múlva hallottam, amint a leskunyhó alatt keltek át a túlsó oldalra. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése