2010. május 5., szerda

A hónap képe / The picture of the month

Az aktuális hónap képe április utolsó napján készült. A hétvégét megint Tolnanémediben töltöttük. Késő délután volt már, mikor a határban jártam. A búbos banka telepítési projektemet ellenőriztem. Kicsit bosszúsan gyalogoltam vissza az autóhoz, mert a bankák egyenlőre nem az én terveimnek megfelelően gondolkodnak. A közeli bokor csúcsán egy sordély énekelt. Gondoltam, ha már itt vagyok, megpróbálok egy-két képet készíteni. Csak úgy találomra lehasaltam a fűbe a bokor közelében, és vártam, hogy a madár a megfelelő szögbe kerüljön. Várakozás közben észrevettem magam mellett egy katicát. Mivel a sordély váratott magára, az objektívet a bogár felé fordítottam. Szépen csillogott a már lemenő nap fényében. Néhány kocka után azonban a sordély visszajött, és a katica már nem volt érdekes. Otthon vettem csak észre, hogy mit is fotóztam. A kis bogár páncéljában visszatükröződik a nap, amint éppen a horizonton áll. A katica pedig a nap utolsó fényeiben még kinyújtóztatta lábát, mielőtt nyugovóra térne. Kedves kis pillanat lett. Így hát a kép elnyerte a hónap képe címet.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 optikával, f5/6, 1/90, ISO 200, rekesz előválasztás beállításokkal készült.

I chose the picture of ladybird in this month. It is the interest of the picture, that the sunset is reflected on the back of the beetle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése